Góg és Magóg - Ferdinandy Mihály
A ? római birodalom történetének alkonyán, a IV. század második felében játszódik Ferdinandy regénye. A helyszín a birodalom al-dunai határa, Durostorum városa, amely ? mint a végeken szokás ? a legkülönfélébb népek lakóhelye.
A császári hatalom helyi képviselője, a prokonsul, művelt férfiú, filozófus inkább, mintsem katona ? az áradatként alázúduló, menekülő gótokat befogadná ugyan, de a még félelmetesebb katonai erőt képviselő üldözők, a hunok követelésének engedve pusztulni hagyja őket. Mindeközben ? párhuzamos történet formájában ? a gyűlölt, kisstílű zsarnok, Valens császár is a barbárokkal vívott háború áldozata lesz. Halála szimbolikus jelzése mindannak, ami a hajdani dicsőségét feledni kénytelen birodalom hamarosan bekövetkező sorsa lesz. Vér, korom, pusztulás ? a győztes pusztai nomádok megjelenése a színen azt jelenti, hogy az európai civilizáció történetében egy egészen új fejezet kezdődik.
Ferdinandy Góg és Magóg című regénye a legszélesebb olvasóközönségnek szól ? a regényes történelem iránt mindig is fogékony ifjúságnak is -, s feltétlenül újdonsága, hogy szerzője elsőrangú, tudós történész és ? majd fél évszázados távollét után ? Magyarországon újrafelfedezésre váró kitűnő író egyszerre.
Sorozatcím:: Vízöntő Könyvek
Kiadó: Holnap Kiadó
Kiadás éve: 1990
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Dabasi nyomda
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 185
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Súly: 0. 20kg
Állapot: Jó
Megjegyzés: Tulajdonosi pecséttel.
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! Átvételi módok: Ingyenes, személyes átvételi lehetőség: Ajka, Baja, Békéscsaba, Budapest IV. kerület, V. kerület, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Szarvas, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok, Tatabánya, Veszprém, ZalaegerszegHázhozszállítás GLS futárszolgálattal: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 1 050 Ft4. 000-7. 999 Ft - 850 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesÁtvétel PickPackPont-ban: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 950 Ft4. 000-7. 999 Ft - 650 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesFizetés: - Készpénzben átvételkor (kivéve a vidéki átvételi pontokon)- PayPal a rendelés véglegesítéskor- OTP online fizetés a rendelés véglegesítéskor- Banki átutalás a rendelés véglegesítése után
[(**74673251**)]
Jelenlegi ára: 420 Ft
Az aukció vége: 2019-09-20 13:26 .