2021. július 31., szombat
925-ös sterling ezüst ékszerkellék: lánckapocsvég ELK V 06-2 - Jelenlegi ára: 470 Ft
925-ös valódi ezüst (bevizsgált)
láncvég ezüsthuzalhoz, bőrhöz, kaucsukhoz.
1, 5mm-es bőrhöz, kaucsukhoz.
2db/csomag
Az ezüst valódiságára garanciát vállalok.
Mi is az a Sterling ezüst?
(925)
A Sterling (törvényes finomságú, teljes értékű, valódi) ezüst 92, 5%-ban tartalmaz ezüstöt, és 7, 5%-ban valamilyen más fémet, rendszerint rezet.
A Sterling ezüst húzószilárdsága majdnem kétszerese, keménysége több mint kétszerese a tiszta ezüstnek.
Hogyan bánjon a Sterling ezüsttel?
Az ezüst sem alacsony, sem magas hőmérsékleten gyakorlatilag nem oxidálódik. Az ezüsttárgyakon látható feketés-szürke elszíneződés nem oxid, hanem az ezüst kénnel alkotott vegyülete. A városok levegője egyre több kénvegyületet tartalmaz, amely az ezüsttel nedvesség hatására ezüst-szulfidot(Ag2S) alkot. Ezért a tárgy felületén előbb barna később koromfekete bevonat keletkezik. Ez a réteg a kereskedelemben kapható ezüsttisztító folyadékkal eltávolítható.
Hogy sokáig megmaradjon az ezüst ékszer újszerű állapota, és időben megakadályozza a vastagabb ezüst-szulfid réteg kialakulását törölgesd rendszeresen karcolásmentes, puha anyagból készült, ezüsttisztító kendővel.
Figyelem!
Az ezüsttisztító folyadékot csak kő vagy gyöngy nélküli, nem antikolt ékszerek, tárgyak tisztítására használd!
A szappanos víz szintén segít megőrizni az ékszer szépségét, de azt soha ne felejtsd el, hogy a szárazra törlésnél semmiképp ne használjunk papírtörölközőt vagy papír zsebkendőt, csakis lágy, puha ruhát.
Ne vidd termálvízbe, mert az ékszeren azonnal ezüst-szulfid bevonat képződik.
Ha nem viseled ezüstékszereidet, tárold légmentesen zárt, száraz helyen. Önzáró tasak, vagy egy erszény kiválóan alkalmas erre a célra. Ez segít megőrizni ékszereid csillogását és még csak véletlenül sem karcolja őket semmilyen más tárgy.
Termékeim:
MEDÁLOK, FŰZHETŐ GYÖNGYÖK, CABOSANOK
Swarovski kristályok
BIZSU ALKATRÉSZEK
medál-kapcsok
fülbevaló-kapcsok (ezüstözött, aranyozott, fekete, bronz)
925-ös STERLING EZÜST ALKATRÉSZEK
925-ös sterling ezüst fülbevaló-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-kapocs
925-ös sterling ezüst medál-tartó, csúszókarika
925-ös sterling ezüst szerelőkarika
visszatérés a "gyongyvilág" oldalára
Jelenlegi ára: 470 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 10:37 .
Harry Potter és a Titkok Kamrája - Mardekáros kiadás - Jelenlegi ára: 3 025 Ft
Ez a különleges, mardekáros kiadás a Harry Potter és a Titkok Kamrája megjelenésének huszadik évfordulójára készült. Felidézünk néhány híres mardekárost és nagy pillanatot ? így Piton professzor párbaját Gilderoy Lockharttal és a Kígyók Királyának vérfagyasztó pillantását ?, valamint extra tartalmakkal és illusztrációkkal tisztelgünk a nagy múltú Mardekár-ház nemes hagyományai előtt. Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik a Roxfort-kastély nagytermében azt a mondatot szeretnék hallani a Teszlek Süvegtől: ? Legyen hát... a MARDEKÁR! "
Jelenlegi ára: 3 025 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 08:58 .
Jelenlegi ára: 3 025 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 08:58 .
BERNARD ALISON-ACROSS THE WATER CD - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
KIADÁS-EU
ÁLLAPOT-HIBÁTLAN
BORÍTÓ A KÉPEN
2021 07 01 VÁLTOZIK A POSTAKÖLTSÉG
SZÁLLÍTÁS CSAK MPL SZOLGÁLTATÁSSAL! ENNEK ÁRA A VATERA LEVELÉBEN TALÁLHATÓ, ÉV KÖZBEN VÁLTOZHAT.
TERMÉKEKET ÖSSZE LEHET VÁRNI 3 HÉTIG.
SZÁLLÍTÁSI IDŐ 2-10 NAP. FIZATÉS KP, UTALÁS, PAY PAL EZ CSAK 10000 FT FELETT. UTÁNVÉTEL NINCS.
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL LEHETSÉGES.
LICITEKET NEM TÖRLÖK, TÖBB DARABOS AUKCIÓT NEM BONTOK MEG.
20000 FT FELETT INGYEN POSTÁZOM MPL AUTOMATÁBA.
M (Mint ? ? újszerű, kifogástalan? ) Teljesen kifogástalan állapotú (le nem játszott) lemez.
NM (Near mint ? ? szinte újszerű? ) Szinte kifogástalan állapotú lemez, egy-két nagyon apró felületi hajszálkarc fellelhető rajta, a lejátszás teljesen sercegésmentes.
EX (Excellent ? ? kiváló? ) Alig használt, szinte újértékű lemez, apró felületi sérülés előfordulhat, ám ez a lejátszáskor nem hallható. A borítón minimális kopás fedezhető csak fel az éleknél vagy sarkoknál.
VG (Very good ? ? nagyon jó? ) Keveset használt lemez, felületi karcok lehetnek rajta; kis mértékű, ám a lejátszást érdemben nem zavaró sercegés előfordulhat. A borítón fellelhető árcédula, vagy annak nyoma, illetve lemez-okozta kisebb mértékű körkopás is lehetséges.
G (Good ? ? jó? ) Erősen használt lemez, zavaró sercegés hallható, de a lemez végigjátszható. A borítón nagyobb felületi kopás, gyűrődés, élén pedig szakadás található.
F (Fair ? ? tűrhető? ) Rossz állapotú lemez, erős sercegés, a tű néhol ugrik. A borító szakadt, foltos vagy gyűrött.
P (Poor ? ? gyenge? ) Lejátszhatatlan, mélyen karcos vagy hullámos lemez, a borító erősen sérült vagy hiányos.
B (Bad ? ? rossz? )
W (Worn ? ? megviselt? )
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 07:55 .
Asztali digitális multiméter 10A AC/DC Fluke 8808A - Jelenlegi ára: 381 230 Ft
Asztali multiméter Fluke 8808A
Szívárgó árammérés 100 nA-ig
Reprodukálható rutin működőképesség ellenőrzések
4 vezetős mérés csak két vezetékkel
A gyártás ellenőrzésnél-, a kutatásnál- és fejlesztésnél, valamint a vevőszolgálati felhasználásnál az asztali multimétertől teljesítményt és rugalmasságot várnak el. A Fluke 8808A nagyszámú mérési funkciót kínál, ezek nagy pontosságú és felbontású feszültség-, ellenállás-, áramerősség- és frekvencia mérések.
Jellemzők:
Szívárgó árammérés 100 nA-ig ? Egyszerű 4 vezetős mérés megvalósítható két vezetékkel ? Rutin működés ellenőrzések és a gyártási hibák megakadályozása a határérték vizsgálattal ? Széles mérési tartományok állnak rendelkezésre az optimális mérési eredmény kijelzésére ? Akusztikus folytonosságvizsgálat ? Diódateszt
Műszaki adatok:
AC belső ellenállás: 10 M? ? Alappontosság: 0. 015 % ? Csatlakozók: 1x RS 232 ? DC belső ellenállás: 10 M? ? Feszültségmérés: AC/DC ? Frekvenciatartomány: AC/V 10 Hz - 100 kHz
AC/A 20 Hz - 2 kHz ? Gyártói szám: 8808A ? Kalibrált: Gyári standard ? Kalibrálás lehetséges: ISO / DKD ? Kijelző (digitek): 20000 ? Kijelző (digitális/mechanikus/analóg): Digitális ? Multiméter típus: Asztali multiméter ? Méret, magasság: 88 mm ? Méret, szélesség: 217 mm ? Mérési kategória: CAT II 600 V ? Mérési tartomány (A/DC max. ): 10 A ? Mérési tartomány (A/DC min. ): 200 ? A ? Mérési tartomány (V/AC max. ): 750 V ? Mérési tartomány (V/AC min. ): 1 ? V ? Mérési tartomány (V/DC min. ): 1 ? V ? Mérési tartomány (VDC max. ): 1000 V ? Mérési tartomány (ellenállás): 1 m? - 100 M? ? Mérési tartomány (frekvencia): 20 Hz - 1 MHz ? Mérési tartomány, A/AC (max. ): 10 A ? Mérési tartomány, A/AC (min. ): 20 mA ? Méréstípus: True RMS ? Súly: 2. 1 kg ? Tápellátás: 90 - 240 V/AC ? Árammérés: AC/DC
Szállítás tartalma:
Mérővezeték készlet TL71, Tartalék biztosíték, Szoftver CD-ROM FVF-BASIC, RS232/USB interfész kábel, Hálózati vezeték LCI, Használati útmutató/Programozási kézikönyv.
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #142624
Jelenlegi ára: 381 230 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 06:49 .

Testo 440 dP Nyomásmérő Légnyomás, Megvilágítás erősség, CO2, Hőmérséklet, Szélsebesség -150 - +1... - Jelenlegi ára: 16
testo 440 dP klímamérő műszer, nyomáskülönbség-érzékelővel együtt
Beépített nyomáskülönbség-érzékelő: Pitot-csőméréshez és a szűrők ellenőrzéséhez
Vezeték nélküli: Bluetooth? szondák a kényelem érdekében a mérések során és kevesebb kábel-rendellenesség a mérő tokban (kérjük, külön rendelje meg a szondákat)
Tiszta és megbízható: Nagyméretű grafikus kijelző 3 mért érték párhuzamos megjelenítésével, valamint belső adattárolással és USB interfésszel az adatok exportálásához
Intuitív: Világosan strukturált mérési menük a térfogatáram, a k-tényező, a turbulencia fokára, a hűtési / fűtési képességre, a penészjelzésre és a hosszú távú mérésre, mint például a CO?
Az összes éghajlati paraméter mérése egyetlen mérőkészülékkel: A multifunkciós mérőberendezés beépített nyomáskülönbség-érzékelővel és intuitív működéssel rendelkezik, egyértelműen strukturált mérési menükkel. Légkondicionáló és szellőztető rendszerek felállítása, a levegőminőség vagy a kényelem mérésének ellenőrzése - a kiváló minőségű, digitális szondák széles kombinációjának köszönhetően optimálisan fel van készülve mérési feladatához. Kérjük, külön rendelje meg a szondákat!
A testo 440 dP klimatikus mérőműszer nyomáskülönbség-érzékelőt, USB-kábelt és kalibrációs protokollt tartalmaz, behelyezett elemekkel és azonnal felhasználható!
A kézi mérőkészüléknek nagy, megvilágított színes kijelzője és strukturált mérési menüje van, amelyben megjelenik az időbeli és a szelektív átlagolás, az átlagos térfogatáram, az aktuális mért érték és a min / max értékek. A pontos térfogatáram kiszámításához a csatorna keresztmetszetének mérete és geometria is megadható. Más mérési menük, mint például a hosszú távú mérés és a térfogatáram mérése egy tölcsérrel, szintén lehetséges.
A testo 440 kézi mérőműszer menti és kiértékeli a mérési adatokat, és akár 7500 mérési naplót menthet beépített mérési adatmemóriájába.
Ez a szöveg gépi fordítással készült.
Műszaki adatok: Felbontás: 0, 1 hPa ? Kalibrált: Gyári standard (tanúsítvány nélkül) ? Méret, hossz: 32 mm ? Méret, magasság: 154 mm ? Méret, szélesség: 65 mm ? Mérési méret: Légnyomás, Megvilágítás erősség, CO2, Hőmérséklet, Szélsebesség ? Mérési tartomány: -150 - +150 hPa ? Mérési tartomány (max. ): +150 hPa ? Mérési tartomány (min. ): -150 hPa ? Súly: 250 g ? Termék típus: Nyomásmérő ? További műszaki adatok: Mérési hőmérsékleti tartomány: NTC -40 - +150 °, K-200 - +1370 ° C típus ?
Nyomáskülönbség (integrált érzékelő) - piezorezisztens mérési tartomány: -150 - +150 hPa pontosság: ? 0, 05 hPa (0 - 1, 00 hPa) ? 0, 2 hPa + az olvasás 1, 5% -a Mw (1, 01 - +150 hPa)
Szállítás tartalma: testo 440 dP klímamérő készülék, beépített nyomáskülönbség-érzékelővel
Csatlakozó tömlő
3 x AA típusú Mignon elem
USB-kábel
Figyelem: Egyéb mérési szonda nem tartalmazza.
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #484374
Jelenlegi ára: 165 230 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 05:26 .

lányka jelmez - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
hercegnős ruha 7-8 éves lánynak farsangra, halloween-re kiváló öltözék
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 04:13 .
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 04:13 .
V6 A magyar sport évkönyve 1993. - Jelenlegi ára: 600 Ft
Hagyaték felszámolásából és költözéseknél kiselejtezett tárgyak értékesítésével foglalkozunk. Érdemes körbenézni a termékek között, mert 5000 Ft rendelési összérték felett ingyen postázzuk a megnyert tételeket, az alábbi esetekben:
- MPL csomagautomatába maximum 20 kg-ig, 50 x 31 x 35 cm-es csomag méretig. (Ami ennél nagyobb vagy nehezebb, arra nem vonatkozik. )
- FOXPOST csomagautomatába maximum 25 kg-ig, 19 x 36 x 61 cm-es csomag méretig. (Tehát XS, S és M méretek esetén. Ez a 3 legkisebb nyilást jelenti az automatában, a nagyobbakra nem vonatkozik. )
Személyes átvétel / nyitvatartás:
H, K, Cs, P: 8: 00-13: 30
Szerda: Zárva
Hétfő-Vasárnap: esténként változó időpontban (bejelentkezés szükséges), de nem jó mindegyik nap.
Kérem, hogy minden esetben legyen kedves telefonálni, mielőtt jönne!
A csak a XI. kerületben vehetőek át egy raktárban, máshova sajnos nem tudjuk elvinni!
Szállítási díj:
A vatera-futár kedvezményes árai szerint postázzuk a termékeket, azonban előfordulhat, hogy nem a termékadatlapon feltüntetett ár szerint. Sajnos 2 havonta módosul a szállítási díj, nincs minden esetben időnk átírni az összes terméknél. Az aktuális szállítási díjakról itt tájékozódhat: www. vaterafutar. hu Mi a kedvezményes tarifa alapján küldjük.
A termék eredeti, nem másolat, a képen látható állapotú. Amennyiben több információra lenne szüksége, kérem írjon üzenetet! Telefonon hiába kérdezi a termék állapotát, mert fejből nem tudjuk. Írjon üzenetet, meg fogjuk nézni és visszajelzünk!
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 03:01 .
Tissot férfi karóra - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Tissot férfi karóra eladó, dobozával együtt.
Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 01:43 .
Drapp meleg kötött sapka+ sál - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
drapp kötött meleg sapka
adok hozzá egy sálat is ; )
szép állapotban
Nézz be hozzám, mert folyamatosan teszem fel saját ruháimat, lánykáim ruháit játékait , amelyek alig használtak... és folyamatos az akció is!
********************************
FONTOS TUDNIVALÓK!
FIZETÉS: otp számla ( leütést követően 10 napon belül -- A FIZETÉSI HATÁRIDŐT A VATERA MÓDOSÍTOTT SZABÁLYZATA MIATT 2013/07/01 TŐL SZIGORÚAN VESZIK! )
POSTÁZÁS: heti 1alkalommal, feladás időpontjáról email értesítést küldök!
KAPCSOLATFELVÉTEL: 24 órán belül (napközben a munkám miatt kérdésekre / levelekre nem igazán tudok válaszolni-kérem megértésedet) ha fontos vagy sürgős valami : telefonon keress, ha nem veszem fel, akkor mihelyst tudlak visszahívlak.
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: sajnos nincs rá mód( esetleg ha rugalmas vagy és tudsz alkalmazkodni, (Szolnok területén)megbeszélhetjük, de ezt kérlek a licitálás előtt jelezd hogy meg tudjuk-e oldani-köszönöm)
KÖSZÖNÖM HOGY ITT JÁRTÁL! KELLEMES NAPOT!
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-08-01 00:37 .
Bosch turmix kehely, turmix pohár MUM5 robotgéphez MUZ5MX1 - Jelenlegi ára: 8 900 Ft
Bosch turmix kehely, turmix pohár MUM5 robotgéphez MUZ5MX1
Sosem használt, vadonatúj mixer kehely BOSCH MUM5 robotgéphez. Italok turmixolásához, gyümölcsök, zöldségek pürésítéséhez, majonéz készítéshez, gyümölcs és dió, jégkocka aprításhoz. Bolti ára: 13 900, -Ft
Személyes átvétel, vagy postázom, futárral küldöm a mindenkori díjszabás szerint.
Jelenlegi ára: 8 900 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 22:49 .

Használt ruha - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Használt női ruházat különböző méretben
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 21:58 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 21:58 .
LG GSA-H30N DVD író SATA - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
LG GSA-H30N DVD író SATA
Használt, hibátlanul működik.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 20:52 .
Használt, hibátlanul működik.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 20:52 .
Dell Latitude E7440 Bottom Base, Váz, Keret, Gyári, Vadonatúj, DP/N: 946F7 - Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Bontatlan, Új!!
Fóliás
DP/N: 946F7, 0946F7
Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 19:37 .
Fóliás
DP/N: 946F7, 0946F7
Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 19:37 .
Toshiba Saellite L750 rendszerfedél - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Toshiba Saellite L750 rendszerfedél
Tökéletesen működik
Minden notebook alkatrészre 1 hét garanciát vállalunk. A termékekről minden esetben számla készül a megadott névre és címre. A megrendelt árut postai úton az utalás beérkezte után rögtön továbbítjuk.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 18:01 .

Maja , a méhecske - A mozifilm DVD ( Új, bontatlan ) - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Eredeti, nem másolt DVD
Hibátlan.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség a " Szállítási és garanciális feltételek " menüben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a “ Szállítási és garanciális feltételek “ menüben talál.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 16:58 .

Lorelli Moonlight 1 fix utazóágy - Beige Rose Rabbits 2021 - Jelenlegi ára: 18 990 Ft
2019. 12. 20-tól leadott rendelések 2020. 01. 06-án kerülnek feldolgozásra.
Megértésüket köszönjük!
Márka:
Lorelli
Korcsoport:
Újszülött kortól
Típus:
Fix utazóágy
Színvariációk:
rózsaszín-baba
Szállítási idő:
2
Praktikus és kényelmes alvóhely a kicsiknek, amely napközben járókaként is funkcionál.
A Lorelli márkáról: kiválóan személyre szabható, széles színválasztékkal rendelkező pénztárcabarát termékeket kínál, amiket legtöbb vásárlónk előszeretettel választ.
Ingyenes házhoz szállítással!
JELLEMZŐK:
kényelmes alvó- és játszóhely
6 hónapos kortól 15 kg-ig, körülbelül 3 éves korig ajánlott használata
puha matraccal
tágas belső tér
2 oldala hálós
könnyen összeállítható
összezárva kompakt méretű
könnyű súly
oldalán lecipzárazható kibújónyílás található
visszafogott, babás design elemekkel, mintákkal
TARTOZÉKOK:
hordozótáska
matrac
MŰSZAKI ADATOK:
Méret:
Nyitva: 126x65x74 cm
Csukva: 20x20x75 cm
Súly: 8 kg
Jelenlegi ára: 18 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 15:52 .

ritka orosz ufótokos slava szlava szláva férfi karóra - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
ELADÓ
Óragyűjteményem egyes darabjait kínálom eladásra
A képen látható orosz ufótokos slava férfi karóra. Hozzáillő fém csattal
Működik
Képen látható állapotban
Kérdésekre válaszolok
Az órák gyűjteményi órák, megfelelően tárolva. Pontosságuk nincs mérve. Postázás ajánlott levélként kizárólag!
Reklamációt a kézhez vételtől számítva 24 órán belül fogadok el! Köszönöm
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 14:37 .

OPEL ZAFIRA A JE Ajtó üres 8098/54 - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
OPEL ZAFIRA A 0000 (0000-0000) 1600 cm3 Benzin 5 ajtós
Jobb Első Ajtó Üres eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: X16XEL
Kivitel: egyterű
Szín: fehér
Klíma: Manuális
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 5
Megjegyzés:
Klíma: Manuális, ABS nincs
Szállítási és fizetési feltételeink: SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, munkanapokon 8: 00 ? 16: 30, illetve szombaton 8: 00 ? 11: 30 óráig, ettől eltérő időpontban nem lehetséges. Átvétel helye: NagycenkSTANDARD POSTAI CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 1500 Ft, ez esetben a csomag épségéért felelősséget vállalni nem tudunk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. NEM STANDARD CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 2000 Ft, ez esetben a szállítás során keletkezett károkért a felelősséget mi vállaljuk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. UTÁNVÉTTEL POSTÁZVA: 2000 Ft standardként felelősségvállalás nélkül, 2500 Ft törékenyként felelősségvállalással. MÁS FUTÁRSZOLGÁLAT ELŐRE UTALÁSSAL VAGY UTÁNVÉTTEL: Túlméretes csomag esetén: ára szállítási cím, súly és méret függvényében, erről célszerű kollégáinkat kérdezni, nagyságrendileg 5000 Ft-tól.
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 12:58 .

1987. Magyarország - Téli oéimpia sor** - Jelenlegi ára: 120 Ft
Mint a képen .
Jelenlegi ára: 120 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 11:52 .
Jelenlegi ára: 120 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 11:52 .
2021. július 30., péntek
Puma női felső XS méret - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Eladó a képeken látható Puma női felső .
A termék alig használt, hibátlan állapotú.
Méretek:
Beleírt mérete: XS méret
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 10:49 .

Kékes zöld köves bizsu gyűrű - Jelenlegi ára: 399 Ft
Eladó, a képen látható,
arany színű, kékes zöld köves bizsu gyűrű.
Belső átmérője: 17mm.
A termékeimre 1 hónapos garanciát vállalok.
Több ékszert is árusítok, így ha egyszerre többet veszel, spórolhatsz a posta költségen.
Sőt, 12000. -Ft felett ingyen postázok!
Jó tanács: Ha nem használod az ékszert, mindig zárd légmentesen egy tasakba, mert tovább marad szép fényes a fém része! Lehetőleg víz ne érje, és aludni sem ajánlott benne!
Jelenlegi ára: 399 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 09:37 .

Avon Mark sminkpaletta szemre és arcra - Jelenlegi ára: 3 399 Ft
Mark sminkpaletta szemre és arcra
Praktikus paletta gyöngyházfény sminkkollekcióban, legyél a bulik királynője!
JELLEMZŐI:
lenyűgöző matt és csodás csillogó árnyalatok egyetlen palettán.
Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy a kép vakuval készült, valamint a színárnyalatok monitor függőek, így előfordulhat, hogy árnyalatnyi különbségek lesznek a monitorodon látszó szín és a valódi szín között.
Nézz szét a termékeim között, több termék vásárlása esetén spórolhatsz a postaköltségen!
Csomagautomatába 2 kg súlyig 820 ft a postaköltség !
Vaterafutárral postán maradó csomag díja 2 kg-ig csak 1325 ft (akár 8 - 10 terméket is tudok egy csomagban 1325 ft-ért postázni)
Jelenlegi ára: 3 399 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 07:43 .
Kétpólusú feszültségvizsgáló Benning DUSPOL digital Kalibrált ISO - Jelenlegi ára: 62 630 Ft
Feszültségvizsgáló DUSPOL, analóg
CAT IV 600 V, CAT III 1000 V
Masszív ház gumirozott fogófelülettel
Törésálló, por és vízsugár ellen védett (IP 65)
Jellemzők:
Ütés- és törésbiztos ? Porral és vízsugárral szemben védett ház (védettség IP 65) ? Közvetlen kijelzés nyomógomb használat nélkül (nagyohmos) ? Teher kapcsolás nyomógombbal (kisohmos) ? A FI védőkapcsoló tudatos kioldása ? Rezgő riasztás ? Forgómező irány-, fázis-, polaritás vizsgálat ? Ház gumirozott fogófelülettel ? Engedélyezve DIN EN 61243-3, VDE 0682-401: 2011-02, CAT IV 600 V szerint CAT III 1000V
Műszaki adatok:
Gyártói szám: DUSPOL digital ? Kalibrált: ISO ? Méret, hossz: 330 mm ? Méret, szélesség: 85 mm ? Súly: 500 g ? Védelmi típus: IP65
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #377829
Jelenlegi ára: 62 630 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 07:07 .

FÖLDRENGÉS (Charlton Heston, Ava Gardner, George Kennedy, 1974) - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Tisztelt Érdeklődő!
Eladó gyűjteményemből a képeken látható eredeti DVD kiadvány.
A lemez eredeti, használt, de kiváló állapotú, karcmentes.
A borító a képeken látható, nagyon jó állapotú, a műanyag tokon lehetnek apróbb tárolási kopásnyomok.
Egyéb információk a borító hátsó oldaláról leolvashatóak.
Licitet nem törlök, és utánvétellel nem áll módomban postázni, kérem licitáláskor ezt szíveskedjen figyelembe venni!
Személyes átvétel esetén előzetes egyeztetést követően a XIV. kerületben, fix helyen tudom átadni a terméket.
A postai díjszabások folyamatos változása miatt kérem, előre utalás előtt jelezze, hogy a megadott postázási lehetőségek közül melyiket választja, várja meg, amíg elküldöm a vásárlás+posta költség pontos összegét, csak ezt követően utaljon!
Köszönöm az érdeklődést!
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 05:49 .
Női kombinálható válltáska - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Eladó egy sportos kombinálható sötétkék női táska.
Hátizsák ként és oldaltáska ként is hordható.
Anyaga Vízálló!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 03:43 .

Opel Signum 2005-2007 - közbetéttengely, 465mm, 27fogú, (z)20,28,32(nel/net/se), (y/z)19,22,30(dt/dt - Jelenlegi ára: 16
közbetéttengely, 465mm, 27fogú, (z)20, 28, 32(nel/net/se), (y/z)19, 22, 30(dt/dth/dtl/dtr) (13107285)
13107285
9186588
13370020
13408708
Opel
Opel Signum 2005. 09. 01-2007. 08. 31 (OPESig 2)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 16 599 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 02:58 .

Csendőrök New Yorkban - DVD Újszerű, francia vígjáték, Louis De Funes - Jelenlegi ára: 700 Ft
Eredeti DVD, újszerű állapotban. Színes francia vígjáték(1965). Eredeti hanggal, és magyar szinkronnal. Játékidő: 1 óra 39 perc. További info a mellékelt képeken.
Szereplők:
Louis De Funes
Lütyő őrmester
Genevieve Grad
Nicole, Lütyő őrmester lánya
Michel Galabru
Jeromos Gabaj főtörzs
Jean Lefebvre
Lucien Fougasse
Ismertető:
Nagy dicsőség érte Lütyő csendőrőrsét: ők képviselhetik Franciaországot a csendőrség nemzetközi konferenciáján, New Yorkban. Nicole, Lütyő lánya nagyon szeretett volna az édesapjával menni, de ő hallani sem akart róla, hisz még Gabaj főtörzs sem viheti magával a feleségét. Ám amikor a csodálatos France tengeralattjáró kifut a kikötőből, már Nicole is a fedélzeten van potyautasként. Reszkess, New York, jönnek a humoredzett Saint Tropez-iek!
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 01:52 .

DMC Devil May Cry (Definitive Edition) PS4 játék - Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Eladó képen látható DMC Devil May Cry (Definitive Edition) PS4 játék. A termék új, bontatlan!
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 00:49 .
Jelenlegi ára: 4 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-31 00:49 .
Leifheit Dry & Clean ablaktisztító szett - ablak porszívó - Jelenlegi ára: 13 000 Ft
Pár alkalommal használt újszerű állapotú.
A komplett Leifheit ablaktisztító készlet mindent tartalmaz a teljes körű csík- és csepegésmentes ablaktisztításhoz csíkok és lecsepegő piszkos víz nélkül.
Ablakokat, csempét, tükröt vagy zuhanykabint egyszerűen tisztíthatunk vele.
A Dry & Clean teljesítménye minden helyzetben megmutatkozik: cseppmentesen szívja a vizet az üvegről akár vízszintes felületeken vagy fej fölött. A megszakítás nélküli hosszú használatot a Stand-By-automatika biztosítja: az ablaktisztító csak az ablaküveg megérintése után kapcsol tartalék üzemmódból teljes szívó teljesítményre és ezáltal a 35 perces különlegesen hosszú idejű működés több, mint 100m² ablakfelület megtisztítására elegendő. Így az ablaktisztítás felmosásba megy át.
Képeken látható kiegészítőkkel , képek által tökrözött állapotban.
Szállítási és fizetési feltételeink:
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, előre megbeszélt időpontban szinte bármikor Székesfehérváron az általam megadott címen.
Dpd futárral előre utalás esetén: 30 kg súlyhatárig lehetséges. Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható , termékenként változó. A pénz számlára érkezését követően munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag.
Dpd utánvétes csomag esetén munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag . Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható mivel termékenként változó.
Elállás esetén a termék visszaküldésének költsége a vevőt terheli.
Személyes átvétel esetén a termék épségéért , hirdetésben feltüntettet állapotáért 100% . -ig felelősséget vállalok. Futár szolgálattal történő küldés esetén a terméket alaposan csomagoljuk de épségéért felelősséget nem tudunk vállalni.
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától amiben megtalálsz minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, emailcím, bankszámlaszám, stb. ) Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk. Vásárlást követően emailben kérlek küld el a pontos címet ahová a terméket küldhetem és ahol biztosan át tudja majd venni valaki. Vaterán előre megadott címre is csak cím megerősítés után küldünk csomagot.
Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Termékeink használt termékek.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: hamarosz
Fejér Megyei Békéltető Testület
A fogyasztói jogvitákban a lehető legrövidebb időn belüli, hatékony fogyasztói jogvédelem. A legfontosabb szempont a vitás felek közötti egyezség létrehozása, hiszen így a kereskedők, szolgáltatók egy maguk által is elfogadott megoldás alapján rövid időn belül teljesítik az egyezségben vállalt kötelezettségeiket. A testület előtti fogyasztói jogviták keretébe tartoznak azon jogsérelmek, amelyek a kereskedő, szolgáltató által nyújtott áru, szolgáltatás minőségével, biztonságával kapcsolatban merültek fel, illetve a termékfelelősségi szabályokkal kapcsolatos jogviták, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével összefüggésben kialakult vitás helyzetek. A vállalkozót , kereskedőt minden esetben együttműködési kötelezettség terheli.
Gazdaság Háza 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. +36 22 510-310
Online vitarendezés
https: //ec. europa. eu/consumers/odr/main/index. cfm? event=main. home. show&lng=HU
Ezt az internetalapú platformot az EU azoknak a fogyasztóknak hozta létre, akik panasszal kívánnak élni az általuk online vásárolt termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, és fel szeretnének kérni egy semleges harmadik felet (vitarendezési testületet) a panasz kezelésére. Nemzeti kapcsolattartó pont - Magyarország Krisztina körút 99 H-1016 Budapest Magyarország +36 1488 2033 - onlinevita@bkik. hu
ELÁLLÁSI JOG GYAKORLÁSÁNAK A MENETE
A fogyasztó 14 napon belül jogosult indoklás nélkül elállni a szerződéstől. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát eljuttathatja postán vagy elektronikus úton küldött levél útján, vagy elállási szándékát jelezheti telefonon is. Vásárlást vissza igazoló emailben feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Mind esetben a Szolgáltató emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailen történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket indokolatlan késedelem nélkül a Szolgáltató részére visszajuttatni, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket. A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. A Fogyasztó kérésére Szolgáltató gondoskodik a visszaszállítás megszervezéséről, azonban a Szolgáltató által megszervezett visszaszállítás költsége a Fogyasztót terheli, a Szolgáltató ez esetben az általa megszervezett visszaszállítás költségét nem vállalja át a Fogyasztótól, kizárólag segítséget nyújt abban, hogy a Fogyasztónak a visszaszállítás megszervezésével ne kelljen foglalkoznia. Fogyasztó erre irányuló igényét Szolgáltató felé előre jelezze. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Ha Fogyasztó a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés esetén a teljesítés megkezdését megkötését követően gyakorolja felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a Szolgáltató ésszerű költségeit. A Szolgáltató követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését. A 45/2014 Korm rendelet 20. § A fogyasztó az indokolás nélküli elállási vagy felmondási jogát , a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén , aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, , ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolja. Elállási/Felmondási nyilatkozatminta(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: , Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: , Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: , A fogyasztó(k) neve: , A fogyasztó(k) címe: , A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
SZAVATOSSÁG
Kellékszavatosság
Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 1 éves ( használt termék esetén) elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Egy éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves( használt termék esetén)elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
Termékszavatosság
A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Ügyfél – választása szerint – az pontban meghatározott kellékszavatossági jogot vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Az Ügyfelet azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét az Ügyfél a gyártóval szemben érvényesítheti. Termékszavatossági igényként az Ügyfél kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén az Ügyfélnek kell bizonyítania. Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényét az Ügyfél a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Az Ügyfél a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. Az Ügyfél termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával (Szolgáltató) szemben gyakorolhatja. A Ptk. értelmében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. A gyártó, forgalmazó (Szolgáltató) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: - a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy , - a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy , -a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak, forgalmazónak (Szolgáltató) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Jelenlegi ára: 13 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 23:37 .

O.N.Tantum garbó felső 152-es - Jelenlegi ára: 1 Ft
Köszöntelek az aukciómon: )
Ezen az aukción egy 146/152-es vékony garbóra licitálhatsz. Ujját nyaktól mértem. A mért adatokat nézd. Nem annyira erős a színe mint a képen. Picit kopott picit bolyhos. Nem az a vad fekete.
A ruhák ki vannak mosva és el vannak dobozolva így X ideig csak "állnak/várnak". Ezért érdemes minden esetben átmosni illetve átöblíteni őket ami ezután a vevő feladata.
Köszönöm hogy benéztél hozzám: ) Ha időd engedi kérlek nézd meg a többi termékemet is, hátha megtetszik még valami: )
Jó licitálást : )
Megkérnék minden Kedves Licitálót hogy csak akkor licitáljon ha komolyan is gondolja illetve ha hajlandó jelentkezni az aukció után és el is viszi a terméket. Előre is köszönöm.
Kérlek 3 napon belül jelentkezz email-ben, és 7 napon belül bonyolítsuk le az adás-vételt. Ha ennek semmi jelét nem látom, akkor negatív értékelés mellett újra hirdetem a terméket.
Postázom is de csak hagyományosan tudom. A postai csomag díja: 2kg. -ig: 1735ft. Vagy ajánlott levélként postán maradóan. Esetleg MPL csomagautomatába vagy Foxpostba. Másképp NE is kérd. Köszönöm.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 21:49 .

McGrey hangszóró Hi-Fi kábel 5m, 2 x 1,5 mm2 - Jelenlegi ára: 990 Ft
McGrey hangszóró Hi-Fi kábel
Hangszóró / hangszóró kábel
CCA - réz, alumínium mag
Különösen könnyű és rendkívül rugalmas
2-vezetékes konfiguráció (2 x 1, 5 mm2)
Átlátszó színkódolt drót
Az ár 4, 5 méteres darabra értendő!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 20:58 .
Hangszóró / hangszóró kábel
CCA - réz, alumínium mag
Különösen könnyű és rendkívül rugalmas
2-vezetékes konfiguráció (2 x 1, 5 mm2)
Átlátszó színkódolt drót
Az ár 4, 5 méteres darabra értendő!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 20:58 .
Suzuki Burgman 400 injektor. - Jelenlegi ára: 13 900 Ft
Suzuki Burgman injektor eladó!
Gyári bontott, jó állapotban.
Jelenlegi ára: 13 900 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 19:52 .
Gyári bontott, jó állapotban.
Jelenlegi ára: 13 900 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 19:52 .
Új DIGOO ZX-DB1 vezeték nélküli csengő - Jelenlegi ára: 3 811 Ft
Fekete színű. 80 méter hatótáv. 58 dallam.
Jelenlegi ára: 3 811 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 18:37 .
Horgász szék tartozék táskával, lábtartóval - Jelenlegi ára: 8 940 Ft
Horgász szék tartozék táskával, lábtartóval
Kiváló anyagból készített horgásszék, italtartóval. Hátrészének köszönhetően kényelmes ülést biztosít.
Összecsukható, így könnyen szállítható, tárolható.
Mérete:
55 x 55 x 41/81 cm
Ülésmagasság: 40 cm
Ülőfelület mérete: 55 x 41cm
Terhelhetőség: 120 kg
Súly: 3 kg
Anyaga: lakkozott fém
Szállítási idő: 1-2 munkanap
Jelenlegi ára: 8 940 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 16:55 .
Angelica - Arthur PHILLIPS - Jelenlegi ára: 1 050 Ft
Angelica - Arthur PHILLIPS
Londonban vagyunk, az 1880-asévekben, Joseph Barton házában, ahol épp különös dolgok történnek. Mintha egy szellem kínozná Joseph és Constance négyéves kislányát, Angelicát. Egy szellem, amely akkor jelenik meg, amikor Constance enged férje vágyainak, jóllehet tudja, hogy nem volna szabad. Mert ha teherbe esik, abba belehalhat: az orvosok szerint még egy vetélést vagy szülést nem élne túl. S ezért retteg a férjétől, elutasítja közeledését, ráadásul egyre inkább megveti őt, a volt katonát, aki most kegyetlen állatkísérleteket végez egy laboratóriumban. Rögeszmésen már csak arra tud gondolni: hogyan szabadulhat a kísértettől...
A történetet, miközben az immár felnőtt Angelica egy pszichoanalitikus díványán fekszik, a férj, a feleség, a kislány és egy szelleműző volt színésznő nézőpontjából is megismerhetjük, s a sejtelmes valóságnak mindannyiszor új, egyre borzalmasabb részletei tárulnak fel.
Arthur Phillips a Budapesten játszódó Prágá-val futott be, aztán írt egy Egyiptomban játszódó regényt (melyet részben Nabokov Gyér világ című regénye ihletett), s most megint egészen új vizekre hajózott: e viktoriánus kori lélektani regény megerősíti a szerző helyét az amerikai irodalom élvonalában.
Fordítók: M. Nagy Miklós
Kiadó: Európa Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Szekszárdi Nyomda
ISBN: 9789630786317
Kötés típusa:: kemény papír kiadói borítóban
Terjedelem: 432 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 13. 00cm, Magasság: 19. 00cm
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!
[(**123125949**)]
Jelenlegi ára: 1 050 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 16:01 .

Tápegység - Jelenlegi ára: 900 Ft
Jó állapotúak, kondikat most cseréltem bennük.
Egyben a 4db 3000 HUF
Lényeges infók a fotókon.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 14:49 .
Egyben a 4db 3000 HUF
Lényeges infók a fotókon.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 14:49 .
MATADOR 175/65R14 90/88T MPS530 C TL téli kisteher gumiabroncs - Jelenlegi ára: 23 257 Ft
14 nap visszavásárlásingyenes kiszállítástéli gumiabroncsFogyasztásE FékezésCZaj2, 73Méret175/65R14GyártóMatadorIdénytéliTermék típusKisteherSebesség indexT=190 km/hSúly index90/88=600kg/560kg Gumiabroncs mintázatMPS530 Sibir Snow Van (MPS530) 73
Jelenlegi ára: 23 257 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 13:26 .
Jelenlegi ára: 23 257 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 13:26 .
0Y311 Lacza Márta : "Felhők felett" 2006 - Jelenlegi ára: 34 000 Ft
Akril farost festmény modern keretben. Azonnal falra akasztható, ajándékozható állapotban.
Jelzés jobbra lent:
LACZA M. 2006
Hátoldalán felirat:
LACZA MÁRTA "FELHŐK FELETT"
50 X 36 CM ACRIL FESTMÉNY 2006Szélesség: 53. 5 cmMagasság: 39. 5 cmSúly: 0. 635 kgA kép mérete keret nélkül: 35. 5 x 49. 5 cmLacza Márta
festő, grafikus
Csepel, 1946-12-2
Szerző: Pogány Gábor
1974: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Sarkantyú Simon. 1980-1983: Derkovits-ösztöndíj; 1983: Munkácsy-díj. Munkáin lényegében egyetlen témát variál sokoldalúan: molett, dús formájú nőalakok különböző szituációkban, helyzetekben. Technikában is változatosan adja elő a ? Lacza-macákat?: lágy, finom vonalú grafitceruzarajzokban, erőteljesebben fogalmazva színes ceruzával vagy krétával, expresszíven olajfestékkel vásznon és egészen érzékenyen rézkarcban vagy hidegtűvel.
IrodalomSZÉKELY A.: "A Lacza-macák", Művészet, 1985/7.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások1975 ? Józsefvárosi Művelődési Ház, Budapest1976 ? Lila Iskola, Újpalota, Budapest1978 ? Stúdió Galéria, Budapest1979 ? Pesterzsébeti Múzeum, Budapest1980 ? Csili Galéria, Budapest1981 ? Várszínház Galéria, Budapest1982 ? TV Galéria, Budapest ? Művelődési Ház, Siófok ? Turnhont (B)1983 ? Bástya Galéria, Budapest ? Fórum Szálloda ? Galerie Mensch, Hamburg1984 ? Miskolc ? Fórum Galéria, Budapest1985 ? Turnhont (B)1990 ? Erzsébetvárosi Galéria, Budapest1995 ? Játékszín.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállításokStúdió kiállítások, Szegedi Nyári Tárlatok, Vásárhelyi Őszi Tárlatok.
Forrás: artportal. hu
Termékeim között több Lacza Márta festmény található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( angyal angel absztrakt )
Jelenlegi ára: 34 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 11:58 .

2021. július 29., csütörtök
Educa 80 db-os Verdás kirakó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
80 db-os Verdás kirakó
Újszerű állapotú!
Jelenleg Foxposttal tudom küldeni.
Normál helyzetben:
Személyes átvétel az Örs Vezér téren és a Nyugatinál is megoldható.
Ajánlottan és Foxpos-tal is küldöm, az aktuális díjak szerint,
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 11:01 .

Paraván - Zen templom II 225x172 - Jelenlegi ára: 71 490 Ft
A "Zen templom II" díszítő paraván egy kivételes része a modern beltereknek. A 5-részes, fából készült és kétoldalúan nyomtatott paraván nemcsak diszkréten elválasztja a teret, de hihetetlen megjelenést is biztosít a beltérnek. A tökéletes kivitelezés és a Full HD minőségű eredeti motívumok azt eredményezik, hogy a szobaparaván mindegyik beltér számára utánozhatatlan csábot biztosít. A beltéri díszparaván minden bizonnyal nagyszerű ötlet a helyiség díszítésére. Érdemes megemlíteni a praktikus alkalmazásukat is - a szobaparavánok használhatók pl. a kiteregetett ruhák eltakarására. Nagyon eredeti díszítőelem, mely mind lakásban, mind irodákban egyaránt használható, pl: fodrászszalonban, orvosi rendelőben vagy akár könyvelői irodában is. A díszparaván nagyszerűen használható: Szobában paravánként és díszítőelemként, mely elválasztja a nagy nappalit az étkezőtől és konyhától Garzonlakásban a nappali rész és a hálórész elválasztásához Paravánként hálószobában pl. a gardrób elválasztásához Butikokban és kozmetikai szalonokban - eredeti elrendezés és ruhatár megalkotására Testvérek közös szobájában - diszkrét térelválasztóként Nagy lakásokban és padlásokon Műszaki adatok: Rész mérete: 225x172: 45x172 45x172 45x172 45x172 45x172 Termékjellemzők:
Jelenlegi ára: 71 490 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 09:43 .
Jelenlegi ára: 71 490 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 09:43 .
Flipes oldalra nyíló telefontok, mágneses flip zárás, bankkártya zseb - Samsung Galaxy A41, Piros - Jelenlegi ára: 2 050
Elegáns és stílusos flipes könyvtok, erős mágnessel az előlapban. Hasznos belső zsebekkel rendelkezik a szükséges dokumentumokhoz, a gombok kivágásai lehetővé teszik a telefon szabad használatát.
Kiváló minőségű ECO-bőrből készültek. A fő előnye a flip előlap mágneses zárása és rögzítése, ami rendkívül kényelmes a mindennapi használat során. A jó minőségű mágnes hosszú élettartamot garantál. Ezenkívül az toknak két belső zsebe van, ahol a bankkártyákat, pénzt vagy egyéb szükséges dokumentumokat tárolhat. A tok kitámasztható, így kényelmesen lehet akár filmnézéshez is használni. A készülék rögzítése a tokba egy szilikon keretben történik. A tok minden funkciógombhoz, csatlakozóhoz, kamerához rendelkezik megfelelő helyen a kivágásokkal.
A termék kiszállítási ideje 2-3 munkanap.
A termék cikkszáma: #465450
Jelenlegi ára: 2 050 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 08:26 .

Map Measurer analóg térképmérő lépték számláló - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Map Measurer analóg térképmérő lépték számláló
mikronos mérő kerékkel
made in W. Germany
mér, tökéletesen működik
original csomagolásban
méretarányok:
1: 15000
1: 25000
1: 50000
1: 100000
1: 200000
1: 400000
1: 500000
1: 750000
átmérő 3. 2 cm
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 07:13 .
mikronos mérő kerékkel
made in W. Germany
mér, tökéletesen működik
original csomagolásban
méretarányok:
1: 15000
1: 25000
1: 50000
1: 100000
1: 200000
1: 400000
1: 500000
1: 750000
átmérő 3. 2 cm
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 07:13 .
Babakelengye Egyben (kiságy,matrac,ágynemű,fürdetőkád,etetőszék) - Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Üdvözöllek!
Ezen az oldalon a következő termékre licitálhatsz:
Komplett babakelengye (első tulajdonostól) EGYBEN eladó!
Komplett babakelengye, szép megkímélt állapotban keresi új kis tulajdonosát!
- Bükkfa kiságy (70x140 cm fekvőfelület)
- Kókuszmatrac, mosható huzattal + frottír lepedők
- Polcos, rolós kisszekrény
- Ágyneműszett: baldachin függöny, fejvédő, rácsvédő, pléd, párna+paplan (két méretben), lámpabúra textil huzattal
- Fürdetőkád állvánnyal + frottír törölközők
- Többfunkciós etetőszék
- Micimackós fali dekoráció (4 db)
- Micimackós mennyezetlámpa
- Egyéb kiegészítők (fedeles kosarak, ápoló szett)
Elsősorban személyes átvételt javaslok.
Köszönöm, hogy benéztél.
További szép napot, jó aukciózást kívánok!
Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 05:55 .

1A439 Iparművészeti retro kerámia ikebana tál - Jelenlegi ára: 6 800 Ft
Hibátlan állapotú, halványzöld színű, csorgatott mázas, jelzetlen kerámia száraz virág csokor, ikebana készítő tál.
Szélesség: 19. 5 cmMagasság: 7 cmSúly: 0. 905 kg
Termékeim között több Ikebana termék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több kerámia tál termék található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( iparművész iparművészeti képzőművész képzőművészeti )
Jelenlegi ára: 6 800 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 04:37 .

FIFA 2019 PS4 játék - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Eladó egy PS4 FIFA 2019 játék kifogástalan állapotban, eredeti dobozában.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 02:52 .
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 02:52 .
AKG Solid Tube professzionális studió mikrofon - Jelenlegi ára: 250 000 Ft
AKG Solid Tube professzionális studió mikrofon
made is Austria
Kifogástalan működés, szállítva soha nem volt.
AKG SolidTube Large Diaphragm Cardioid Tube Condenser Microphone
AKG SolidTube nagy membrános kardioid, vákumcsöves kondenzátor mikrofon
Specifikáció
- a kondenzátor átalakítót kifejezetten az AKG ehhez a mikrofonhoz hangolta
- magas SPL-képesség
- rögzített poláritás
- a cső: a 12AX7 / ECC83
Cardioid - (20 mV/Pa; 20 - 20, 000 Hz)
Pad - 20dB
Filter: HPF: 12dB/Octave @ 100 Hz
Capsule Dimensions - Diameter n/a
Impedancia 200 Ohms
SPL/noise - Max SPL: 145 dB
SPL/noice - Self-noise: 20. 0 dB
Interface - 3-pin XLR male
Súlya 920g
Hossza 219 mm
AKG gyári tartozékok
- mikrofonkábel
- tápegység
- hálózati kábel
- mikrofon
- kengyel
- alumínium koffer/ ebben volt a gyerek néhány játéka... ezért itt-ott benyomódott
Az AKG céget Dr. Gyike Rudolf fizikus és Ernst Pless mérnök alapította 1947-ben Bécsben. 2017-ben az AKG márka székhelye átkerül az Egyesült Államok Kaliforniába.
Jelenlegi ára: 250 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 02:07 .

0T159 Zenit FS-12-2 komplett fotópuska táskájában - Jelenlegi ára: 120 000 Ft
Saját hord táskájában található profi, második generációs (1943-1944) Zenit fotópuska, minden kiegészítő alkatrészével, hiánytalan állapotban és eredeti leírásával. KGB fejlesztés. Eredetileg katonai, felderítő, hírszerző területeken használták, később polgári és természetfotózáshoz is használták.
A táska tartalma:
- Zenit 12 XPS tükörreflexes váz + gumi szemellenző
- Helios 44M 58mm 1: 2 M52 x 0. 75 objektív (mindkét kupakja megvan)
- Tair-3S 4. 5/300 teleobjektív (1 darab kupakkal)
- Fotosnaiper 12 (fotópuska)
- Gumis, harmonikás napellenző 72x0. 75
- Chinon 3000XP vaku dobozában (működik)
- 2 darab UV-1X 72x0. 75 szűrőlencse
- YG-2X 72x0. 75 szűrőlencse
- Y-2X 72x0. 75 szűrőlencse
- Y-1. 4X 72x0. 75 szűrőlencse
- 2 darab "kazetta" (fémházas)
- 2 darab eredeti csavarhúzó
- FS-12-2 ZENIT táska
- Eredeti leírás + számlaHosszúság: 60 cmSúly: 5. 78 kgA táska mérete: 23 x 18 x 35. 5 cm
Termékeim között több antik fényképezőgép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( fényképező gép fényképezőgép fényképező fotó puska )
Jelenlegi ára: 120 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 00:52 .

Koponya Akváriumdísz - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Eladó a KépenLátható Koponya akváriumdísz.
Anyaga Műagyanta. Vízben még nem volt.
Mérete: 9x14x12 Cm
Nézd meg a többi hirdetésemet is rengeteg akvarisztikai dolgokat találsz nálam. Szállítás: 10000 Ft feletti rendelés esetén ingyenes a FOX POST15000 Ft feletti rendelés esetén ingyenes a házhoz szállítás.
Élőlény és akvárium átvételéről érdeklődj sok esetben megolható.
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 23:37 .

Revox B77 MkII + plexi - Jelenlegi ára: 299 990 Ft
Revox B77 MkII
tökéletesen müködik.
leszervizelve.
minden tökéletesen muködik. lejátszás, oda-vissza tekerés, felvétel készítés.
csak használni kell.
a képen lévő szép állapot.
- gyári tápkábel
- gyári 220v kábel
- gyári eredeti kezelési könyv.
Jelenlegi ára: 299 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 21:52 .

Raphael Jacquemin (1821-1881) színezett litográfia - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
színezett litográfia, papír, paszpartuban, műanyag védőfóliában, 36x23 /1860-1870 körül Raphael Jacquemin (1821-1881) Garantáltan eredeti, hátoldalon fénymásolata könyvből, amelyikből való. Átvehető a Corvin negyed környékén, vagy postázom.
Teljes mérete: 40x51 cm
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 20:58 .
Teljes mérete: 40x51 cm
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 20:58 .
Simson kormány - enduro - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Simson enduro kormány, használt, de jó állapotban
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 19:49 .
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 19:49 .
Kézi hegyes véső kézfejvédővel 300X18mm.05013 - Jelenlegi ára: 1 138 Ft
Kézi hegyes véső kézfejvédővel 300X18mm..... ..... ....
Jelenlegi ára: 1 138 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 18:37 .
Jelenlegi ára: 1 138 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 18:37 .
Női S-es méretű Minnie egeres zsebes szoknya - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Nagyon szép nőies kis ruha.
Nagyon könnyű anyagú, zsebes.
Mosasnal nem megy össze.
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 17:07 .
Nagyon könnyű anyagú, zsebes.
Mosasnal nem megy össze.
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 17:07 .
Everlast strandpapucs 37-es - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Everlast strandpapucs megkímélten, a feliratnál kisebb festékkopással eladó!
37-es, uk5 és 23cm bth.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 15:55 .
37-es, uk5 és 23cm bth.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 15:55 .
LED szalag, forrasztható, 24 V, 502 cm, melegfehér, Barthelme Y51516426 182403 - Jelenlegi ára: 17 270 Ft
Általános LED csík, öntapadó, 5 m, kiöntött kivitel 24 V/DC
24 V LED csík, öntapadó
300 LED/hossz 5 m
Kiöntött kivitel:
Kedvező árú LED csík, 5 m hosszú és 300 LED-del egymástól csak 16 mm-re, egyszerű alkalmazásokhoz. Nagy fényességet kínál kevés pénzért - anélkül hogy igazodnia kellene az alsóbb minőségi színvonalhoz! A kiöntéssel mechanikus védelmet kap és védve van a nedvességtől is.
Jellemzők:
Csatlakozó vezeték 20 cm, szabad végekkel ? Hátoldalán ragasztószalaggal.
Műszaki adatok:
Csatlakozó (LED csík): Nyílt kábelvég ? Egységnyi hossz: 10 cm ? Energiahatékonysági osztály (A++ - E): A++ ? Felhasználási terület (karácsonyi világítás): Beltérre/kültérre ? Fényszín: Melegfehér ? Fényáram (phi) egységnyi: 28 lm ? Fényáram összesen: 1400 lm ? Hőmérséklet (max. ): 40 °C ? Hőmérséklet (min. ): -10 °C ? Kivitel: 5 m/300 LED ? LED csík jellemzők: Hajlékony, Öntött, Öntapadó, Rövidíthető ? LED-ek száma: 300 ? LED-ek száma egységenként: 6 ? Méret, hossz: 502 cm ? Méret, magasság: 0. 3 cm ? Méret, szélesség: 0. 8 cm ? Sugárzási szög: 120 ° ? Színhőmérséklet: 3300 K ? Színvisszaadási index: 65 null ? Teljesítményfelvét: 24 W ? Teljesítményfelvétel (egységenként): 0. 48 W ? További műszaki adatok: A kiöntés vastagsága: 3 mm ? Típus (kategória): LED csík ? Üzemi feszültség: 24 V ? Üzemi áram: 1000 mA
Figyelem:
Legkisebb egység (100 mm) 6 LED-del, a jelölt helyeken osztható. Osztható 50-es egységekbe, forrasztócsúcs 100 mm-ként.
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #387491
Jelenlegi ára: 17 270 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 14:49 .

The Cult: Sonic Temple - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
The Cult: Sonic Temple - Beggars Banquet – BEGA 98 - LP - 1989 - UK - VG/Ex
Tracklist
A1
Sun King
6: 10
A2
Fire Woman
5: 10
A3
American Horse
5: 19
A4
Edie (Ciao Baby)
4: 46
A5
Sweet Soul Sister
5: 08
B1
Soul Asylum
7: 25
B2
New York City
4: 41
B3
Automatic Blues
3: 51
B4
Soldier Blue
4: 36
B5
Wake Up Time For Freedom
5: 17
Companies, etc.
Recorded At – Little Mountain Sound Studios
Mixed At – Little Mountain Sound Studios
Phonographic Copyright ℗ – Beggars Banquet Records Ltd.
Copyright © – Beggars Banquet Records Ltd.
Published By – Chappell Music Ltd.
Remixed At – A&M Studios
Mastered At – Sterling Sound
Mastered At – Tape One
Credits
Mastered By – George Marino
Producer – Bob Rock
Recorded By – Mike Fraser
Recorded By [Assisted By] – Chris Taylor (10)
Notes
Recorded & mixed at Little Mountain Sound Studios, Vancouver, BC, Canada, Sep-Nov 1988.
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 13:26 .

Benetton kifordítható lány nadrág 140 ELSŐKÉZBŐL - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
BENETTON
lány különleges, mintás, kifordítható nadrág
140-es méretben.
Füst- és állatmentes háztartásból,
kimosva és vasalva adok minden ruhát!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 12:13 .
2021. július 28., szerda
Head Ezon7 37 - 38 -as síbakancs , sícipő - Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Eladó a képeken látható síbakancs , újszerű
4 csatos
240-245mm belső hosszal
293mm külső hosszal
Flex index 40
Képek tükrözik az állapotát , használt bakancsok , használatból eredő apró nyomok lehetnek rajta . Ha még is van hibája azt fényképeztem vagy a hirdetésekben feltüntettem.
Szállítási és fizetési feltételeink:
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, előre megbeszélt időpontban szinte bármikor Székesfehérváron az általam megadott címen.
Dpd futárral előre utalás esetén: 30 kg súlyhatárig lehetséges. Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható , termékenként változó. A pénz számlára érkezését követően munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag.
Dpd utánvétes csomag esetén munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag . Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható mivel termékenként változó.
Elállás esetén a termék visszaküldésének költsége a vevőt terheli.
Személyes átvétel esetén a termék épségéért , hirdetésben feltüntettet állapotáért 100% . -ig felelősséget vállalok. Futár szolgálattal történő küldés esetén a terméket alaposan csomagoljuk de épségéért felelősséget nem tudunk vállalni.
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától amiben megtalálsz minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, emailcím, bankszámlaszám, stb. ) Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk. Vásárlást követően emailben kérlek küld el a pontos címet ahová a terméket küldhetem és ahol biztosan át tudja majd venni valaki. Vaterán előre megadott címre is csak cím megerősítés után küldünk csomagot.
Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Termékeink használt termékek.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: hamarosz
Fejér Megyei Békéltető Testület
A fogyasztói jogvitákban a lehető legrövidebb időn belüli, hatékony fogyasztói jogvédelem. A legfontosabb szempont a vitás felek közötti egyezség létrehozása, hiszen így a kereskedők, szolgáltatók egy maguk által is elfogadott megoldás alapján rövid időn belül teljesítik az egyezségben vállalt kötelezettségeiket. A testület előtti fogyasztói jogviták keretébe tartoznak azon jogsérelmek, amelyek a kereskedő, szolgáltató által nyújtott áru, szolgáltatás minőségével, biztonságával kapcsolatban merültek fel, illetve a termékfelelősségi szabályokkal kapcsolatos jogviták, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével összefüggésben kialakult vitás helyzetek. A vállalkozót , kereskedőt minden esetben együttműködési kötelezettség terheli.
Gazdaság Háza 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. +36 22 510-310
Online vitarendezés
https: //ec. europa. eu/consumers/odr/main/index. cfm? event=main. home. show&lng=HU
Ezt az internetalapú platformot az EU azoknak a fogyasztóknak hozta létre, akik panasszal kívánnak élni az általuk online vásárolt termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, és fel szeretnének kérni egy semleges harmadik felet (vitarendezési testületet) a panasz kezelésére. Nemzeti kapcsolattartó pont - Magyarország Krisztina körút 99 H-1016 Budapest Magyarország +36 1488 2033 - onlinevita@bkik. hu
ELÁLLÁSI JOG GYAKORLÁSÁNAK A MENETE A fogyasztó 14 napon belül jogosult indoklás nélkül elállni a szerződéstől. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát eljuttathatja postán vagy elektronikus úton küldött levél útján, vagy elállási szándékát jelezheti telefonon is. Vásárlást vissza igazoló emailben feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Mind esetben a Szolgáltató emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailen történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket indokolatlan késedelem nélkül a Szolgáltató részére visszajuttatni, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket. A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. A Fogyasztó kérésére Szolgáltató gondoskodik a visszaszállítás megszervezéséről, azonban a Szolgáltató által megszervezett visszaszállítás költsége a Fogyasztót terheli, a Szolgáltató ez esetben az általa megszervezett visszaszállítás költségét nem vállalja át a Fogyasztótól, kizárólag segítséget nyújt abban, hogy a Fogyasztónak a visszaszállítás megszervezésével ne kelljen foglalkoznia. Fogyasztó erre irányuló igényét Szolgáltató felé előre jelezze. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Ha Fogyasztó a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés esetén a teljesítés megkezdését megkötését követően gyakorolja felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a Szolgáltató ésszerű költségeit. A Szolgáltató követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését. A 45/2014 Korm rendelet 20. § A fogyasztó az indokolás nélküli elállási vagy felmondási jogát , a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén , aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, , ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolja. Elállási/Felmondási nyilatkozatminta(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: , Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: , Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: , A fogyasztó(k) neve: , A fogyasztó(k) címe: , A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
SZAVATOSSÁG
Kellékszavatosság
Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 1 éves ( használt termék esetén) elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Egy éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves( használt termék esetén)elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
Termékszavatosság
A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Ügyfél – választása szerint – az pontban meghatározott kellékszavatossági jogot vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Az Ügyfelet azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét az Ügyfél a gyártóval szemben érvényesítheti. Termékszavatossági igényként az Ügyfél kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén az Ügyfélnek kell bizonyítania. Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényét az Ügyfél a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Az Ügyfél a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. Az Ügyfél termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával (Szolgáltató) szemben gyakorolhatja. A Ptk. értelmében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. A gyártó, forgalmazó (Szolgáltató) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: - a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy , - a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy , -a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak, forgalmazónak (Szolgáltató) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Jelenlegi ára: 22 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 11:01 .

1917 " Károly Bronz Vitézségi Érem Igazán szép patinás darab ! - Jelenlegi ára: 4 400 Ft
Gyüjtemény felszámolás miatt eladó.
A fotón mindig az eladásra kínált termék látható.
Licitet nem áll módomban törölni, kérem gondolja át mielőtt ezt megteszi.
Nézze meg a további termékeimet, ha ideje engedi.
Jelenlegi ára: 4 400 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 09:43 .

Byhome Virágbox - 7493-9 Rózsaszín - Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Byhome Virágbox - 7493-9 Rózsaszín BH38270
Mérete:
Magasság: 48 cm
Szélesség: 18 cm
Mélység: 11 cm
Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 06:43 .
Mérete:
Magasság: 48 cm
Szélesség: 18 cm
Mélység: 11 cm
Jelenlegi ára: 7 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 06:43 .
Manchester City Nike edző mez 2015-16! S-es méret! - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
SZUPER!
Manchester City Nike edző mez 2015-16!
S-es méret!
Hossza: 66 cm
Mellbőség: 46 cm
Kifogástalan állapotú, minőségi termék.
Mindegyik kép a termékről készült, NEM KATALÓGUS kép.
A képen látható kiegészítők nem képezik az aukció tárgyát.
A fotó sok esetben nem adja vissza élethűen a termék színét.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 06:58 .
thule síbox túrabox felfogató szett, - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
minden formájú tartóhoz jó az ár 4db-ra értendö .
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 06:01 .
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 06:01 .
Hegyi Lóránt jelzéssel : Város, napkoronggal - Jelenlegi ára: 55 000 Ft
(FKA796)
Cégünk Magyarország egyik legnagyobb kínálatú internetes festménykereskedését üzemelteti.
Ezernél is több festményt illetve képet kínál a galériánk folyamatosan.
-----------------------------------------------------------------------
Minden darabot gondosan megtisztítunk, az összes keretet felújíttatjuk, képeinket újra kereteztetjük.
Képeink azonnal ajándékba adható illetve falra akasztható állapotban vannak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Minden kép eredetiségére a kínálatunkban élettartam- és pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.

Nyugodtan rendeljen postai úton is, csomagolásunkat rendkívül körültekintő és precíz csapat végzi.
Minden galériánkban vásárolt kép után számlát, igény esetén garancialevelet állítunk ki.
Kérem nézze meg a további hatalmas festménykínálatunkat.
A kép mérete: 32 x 42 cm keret nélkül. Készült: Tempera, Papír
A kép Hegyi Lóránt jelzéssel magyar művész 1969 alkotása. Jelezve balra lent "HL 1969"
A festmény jó állapotban van. Keret: Ép
További alkotásokat tekinthet meg a művésztől ide kattintva!
Termékeim között több városkép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több tájkép található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
A termékről további nagy felbontású képek!
( Szentendre konstruktivizmus )
Jelenlegi ára: 55 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 04:43 .

APPLE GYÁRI IPHONE LIGHTNING ADAT ÉS TÖLTŐ KÁBEL - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
APPLE GYÁRI IPHONE LIGHTNING ADAT ÉS TÖLTŐ KÁBEL DOBOZ NÉLKÜL, 2M, FEHÉR
- A kábel segítségével Lightning aljzattal rendelkező készüléket tudunk csatlakoztatni egy USB aljzaton keresztül PC-hez, notebookhoz.
- Fém végek.
- Töltőkábelként is alkalmazható.
- 200 cm hosszú adatkábel.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 03:26 .

pc Buried In Time - Jelenlegi ára: 200 Ft
PC Szoftver képszerinti állapotban.
Német nyelvü . lemez karcmentes
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 02:13 .
Német nyelvü . lemez karcmentes
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 02:13 .
Opel Zafira B 2005-2011 - stabilizátor, első, 24mm - Jelenlegi ára: 27 665 Ft
stabilizátor, első, 24mm (13211430)
13211430
Opel
Opel Zafira 2005. 09. 01-2007. 08. 31 (OPEZaf B/1)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 27 665 Ft
Az aukció vége: 2021-07-29 00:55 .

Autós biztosíték tartó biztosítékokkal 8-as átlátszó műanyag fedéllel - Jelenlegi ára: 3 600 Ft
Autós biztosíték tartó biztosítékokkal 8-as átlátszó műanyag fedéllel
Méretek: 158x53x42 mm
A biztosíték tartó csatlakozói egymástól teljesen függetlenek és tartalmazzák a biztosítékokat.
A biztosítékok értéke: 10A/10A/20A/20A/30/40A/40A/40A
Kérlek kattints ide, és nézd meg a többi termékemet is!
Kérem csak olyan vásároljon tőlem aki ki is fizeti a terméket és szüksége van rá.
Halogatósok, ígérgetősök, figyelmetlenek kerüljenek! Köszönöm!
A műszer raktáron van, nem kell rá heteket várni.
Jelenlegi ára: 3 600 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 23:37 .
-AC167- Zománctábla Vörös Csillag Kommunista 20x20 - Jelenlegi ára: 39 000 Ft
Eladó a képen látható zománctábla.
Domború
Méret: 20 x 20 cm
Jelenlegi ára: 39 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 19:43 .
AKAI ADM-20 mikrofonok - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Egyben eladó 2db (! ) AKAI ADM-20 mikrofon. Vintage jelleg, kitűnő, újszerű állapotban.
A 2 db mikrofon egyben eladó, tehát a két mikrofon ára összesen 6000 Ft!
Előreutalás esetén Foxposttal küldhető csomagautomatába (ennek díja 800 Ft) – más futárral nem vállalom. Egyébként személyesen vehető át Diósdon, Érden, Budaörsön, vagy Budapest XI. vagy XXII. kerületében.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 21:07 .

Amati szaxofon, szép állapotban. - Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Amati szaxofon, szép állapotban .
Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 19:52 .
Jelenlegi ára: 100 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 19:52 .
Piramis 3. LP. - Jelenlegi ára: 600 Ft
Gyüjtemény felszámolásából teszek fel lemezeket, kazettákat is szakaszosan.
Mindegyik jó állapotban van, jogtiszták, nem kopottak, agyonjátszottak.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 18:37 .

Puha falú hűtőtáska 34 x 26 x 42 cm 30L - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Puha falú hűtőtáska 34 x 26 x 42 cm 30LTermék azonosító: 90224707Leírás: Puha falú alu bevonatos hűtőtáska, cipzárral az optimális hőszigetelésért. Mindig okos megoldás, hogy hűvösen tároljuk szendvicseinket üdítőinket, akár hosszabb úton az autóban, vagy a strandon is.
A megfelelő hűvös hatás eléréséhez, nagy segítség a jégakku több méretben.
Letörölhető.
Zárható.
Praktikus vállpánttal.
Két füllel.
Több színben, mely készlettől függően változhat.
Mérete: 34 x 26 x 42 cmMűszaki adatok: Anyaga: textil, szivacs
Befoglaló méret: 60x32x5
Méret: 342642
Súly: 400 g
Szín: vegyes
InformációVásárlás után, csomagját összekészítjük és
küldjük az utaláshoz szükséges adatokat. SzállításKészlettől függően 2 munkanap!
Elsőbbséggel 1 munkanap!
Kizárólag ExpressOne futárszolgálattal szállítunk, kizárólag házhozszállítással! Szállítási díjakKézbesítés: 1 690 Ft
Kézbesítés elsőbbséggel: 1 990 Ft
(Megrendelésenként, nem termékenként! )
28 990 Ft feletti megrendelés
esetén ingyenes a szállítás!
- Fizetés előre utalással lehetséges! -Fizetési módokÁtutalásSzemélyesSzemélyes átvételre kizárólag hódmezővásárhelyi üzletünkben van lehetőség! 2021-07-27 17: 03: 08
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 16:49 .

Bluetooth headset sport fülhallgató - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Sport bluetooth headset fülhallgató.
Töképletesen működik.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 15:52 .
Töképletesen működik.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 15:52 .
Fry, Hannah - A szerelem matematikája - Jelenlegi ára: 1 870 Ft
Kedves Érdeklődő!
Üdvözli Önt a lira. hu online könyváruház csapata.
Áruházunk közel 50 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére.
A megrendelt könyveket házhozszállítással veheti át. A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Minden könyvünk új, kiváló állapotú, azonban a folyamatosan változó készlet miatt előfordulhat, hogy a megrendelt könyv elfogyott áruházunk készletéből.
LEÍRÁS
784877
Fry, Hannah
A szerelem matematikája
"Könyvemben egy eddig ismeretlen perspektívából, a matematika segítségével mutatom be az emberiséget leginkább foglalkoztató témát: a szerelmet. "
Mennyi az esélyünk arra, hogy ránk talál a szerelem? Mekkora a valószínűsége, hogy tartós marad? Hogyan működik a netes társkeresés? Mikor kellene megállapodnunk? Hogyan kerülhetjük el a válást? Segíthet-e eldönteni a játékelmélet, felhívjuk-e a másikat egy randi után?
Hannah Fry a maga bölcs, szellemes és humoros módján bebizonyítja, hogy a matematika meglepően hasznos eszköze lehet a szerelem bonyolult, gyakran érthetetlen és bosszantó, de annál érdekesebb természetének feltérképezéséhez.
TED - gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni
A TED a technológia, a szórakoztatás és a dizájn témaköreivel foglalkozó konferenciaként indult húsz éve, ma azonban már szinte nincs is olyan téma, amelyről ne tartanának előadást a TED színpadán. Inspiráló előadásokat hallhatunk a tudomány, a kultúra, a dizájn, a szórakoztatás és az üzlet világából, valamint a legkülönbözőbb globális problémákról, több mint 100 nyelven. Szenvedélyesen hisznek a gondolatok erejében, amelyek képesek megváltoztatni az emberek hozzáállását, életét, sőt az emberiség jövőjét.
TED Books
Kis könyvek, nagy gondolatok
Ahol a TED-előadások véget érnek, ott kezdődnek a könyvek. Elég rövidek ahhoz, hogy gyorsan információhoz juthass, viszont elég hosszúak is, hogy mélyebbre áshass egy-egy témában. A könyvsorozatban helyet kap mindenféle tartalom: az építészettől az üzleti életig, az űrutazástól a szerelemig.
Szállítási és átvételi lehetőségek:
Házhozszállítás
A szállítási díj 999 Ft, 10000 Ft felett pedig ingyenes Magyarország területén.
Köszönjük, hogy bennünket választott, reméljük, hogy a jövőben is megelégedésére szolgálunk.
Üdvözlettel:
A lira. hu csapata
Jelenlegi ára: 1 870 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 14:49 .
ÚJ!!! Telenor-os (Pannon-os) normál-micro SIM kártya Könnyű hívószámmal !!! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
ÚJ!!! Telenor-os (Pannon-os) normál-micro SIM kártya Új !!!
Lebeszélhetőséget nem tartalmaz.
Nincsen havidíj, 25. --os perc és SMS díj, az aktiválás napján és az azt követő napon korlátlan internet!
Ha később is netezni szeretnél, akkor az alábbi csomagokból tudsz választani:
2in1 S 1000. - 25 perc lebeszélhetőség, 500MB internet
2in1 M 2500. - 50 perc lebeszélhetőség, 1, 5GB internet
2in1 L 3800. - 100 perc lebeszélhetőség, 3GB internet
További részletek a szolgáltató oldalán.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 13:26 .

Avon Skin So Soft háromfázisú olajos testápoló 1 forintról - Jelenlegi ára: 1 Ft
A licit tárgya a képen látható Avon Skin So SoFt olajos testápoló. 100 ml-es kiszerelésben. Gyártási ideje 2017. 04, 07 hó, kérlek ennek tudatában licitálj. 1 liciten 1 testápoló licitálható.
a licit 1 forintról indul, licitet nem törlök.
Postázás postán maradóra illetve MPL csomagautomatába
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 12:13 .

2021. július 27., kedd
Incandessence Flame parfüm, új - Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Avon Incandessence Flame parfüm eladó.
Az AVON Incandessence Flame parfümjét a szenvedély lángjai táplálják.
ILLATKATEGÓRIA: virágos
ILLATJEGYEK:
fejillatában a rózsaszín bors dominál
szívillatában a jázmin és a gardénia aromái flörtölnek egymással
az alapillatot a meleg és varázslatos pézsma fűti fel
HASZNÁLATA:
Fújd közvetlenül a pulzáló pontokra (csuklóra, könyökhajlatra, nyakra), de fújhatsz a hajadra és a ruhádra is. Még egy tipp: permetezd a levegőbe, majd sétálj át az illatfelhőn! Meghosszabbíthatod a parfümöd tartósságát, ha az ugyanahhoz az illatcsaládhoz tartozó, kiegészítő termékeket használod (például deo spray formájában), így rétegezheted az illatot.
Azonnal tudom küldeni.
Személyes átvétel Nagykanizsán vagy postázom.
Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 10:58 .
ME - 72654 2-ajtós szekrény - Jelenlegi ára: 60 290 Ft
Laminált forgácslapból készült szekrény fiókokkal, ABS szegélyekkel. A szekrény színe sonoma tölgy. Termékjellemzők: Szélesség: 80 cm, Mélység: 52 cm, Magasság: 205 cm,
Jelenlegi ára: 60 290 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 09:43 .
Jelenlegi ára: 60 290 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 09:43 .
Molett vékony ,rugalmas ,hosszított , mintás felső 48 - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Köszöntelek Olhalaon !
90% BAN MOLETT RUHÁKKAL foglalkozom. postázom, házhoz, automata, postán maradó.
Gyűjtögetésre van lehetőség 5 nap. De kérlek jelez.!
Az általamal meg adott méreteket vedd figyelembe !
Kellemes időtöltést kívánok : )
csípő:
TERMÉKEIMET MÁSHOL IS HIRDETEM !!!
Számlaszámom:
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 08:26 .
Munkavédelmi kesztyű tépőzárral - Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Munkavédelmi kesztyű tépőzárral L-es méret
Kiváló fogásbiztonságot nyújtó kesztyű profiknak. Szilikon bevonatú tenyérrel, megerősített varrásokkal és lélegző ujjkialakítással. Rugalmasságot és védelmet biztosító kézhát, spandex anyagból. Velco rögzítő pánt (tépőzár) a csuklónál. Méret: L Anyaga: szintetikus anyag - 60%, spandex - 20%, neoprén - 20% Védelmi szint: EN388 szabványnak megfelelően: 3222 - dörzsölésállóság: 3 - vágásellenállás: 2 - továbbszakadási ellenállás: 2 - szúrásellenállás: 2 Az EN420: 2003 + A1: 2009 szabványnak megfelelően: - ujj mozgathatóság: 5 - 3, 5> PH
Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 07:07 .

Karcsúsító alakformáló öv - Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Laposabb has, kisebb derék!
A széles övnek köszönhetően nem csak a hasat, hanem a teljes
derékrészt formálja.
A karcsúsító öv nyúlékony neoprén anyagból készült, mely kényelmes,
a varrás és a kapcsok nem kiemelkedőek, ezért szépen a testre símul,
ruha alatt sem feltűnő.
Nincsenek mellékhatásai akár hosszú órákon át is viselhető.
A karcsúsító öv, nem csak arra szolgál, hogy hasad és a csípőd formálja,
és karcsúbbá tegye, hanem javítja a testtartást, enyhíti a fájdalmat és
izomgyengeséget, a hasi-kismedence és a hát-és ízületeiben is .
Nem csak praktikus, de szép és divatos is!
Tulajdonságai: -rugalmas-kapcsokkal három méretre állítható
Mosása: -30 fokon kézzel mosható-nem vasalható
Szeretnéd azokat a fránya feleslegeket eltüntetni?
A has és a derék az a testtáj, ahol azok a makacs zsírpárnák lapulnak, de a
rohanó világban nincs időnk sem a rendszeres testmozgásra, koplalni meg
senki sem szeret.
Megérkezett a megoldás: egy mágikus övvel gyorsan és látványosan
„ tüntetheted el” a zsírpárnákat!
Az intelligens anyagnak köszönhetően a tested alakja megváltozik.
A karcsúsító öv nemcsak arra szolgál, hogy hasad és a csípőd formálja, és
karcsúbbá tegye, hanem javítja a testtartást, enyhíti a fájdalmat és izomgyengeséget,
a hasi-kismedence és a hát-és ízületeiben is.
Minél többet viseled, annál látványosabb változást okoz!
Bármilyen tevékenység során kiválóan használható, mivel láthatatlanul bújik
meg a ruházat alatt!
Készen állsz a könnyű alakformálásra?
Csomag tartalma:
1 db Karcsúsító, alakformáló öv
Ajánjuk:
derékfűző
fűző fogyáshoz
szülés utáni csípőszorító
Gaines fűző fűző fitness
Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 05:55 .

Bio-lio Shrimp Teknösök részére 120ml - Jelenlegi ára: 290 Ft
A shrimp szárított természetes eleség. Magas fehérje és ásványi anyag tartalma minden életkorban hozzásegíti kedvenceinket a harmonikus fejlődéshez. Az egyoldalú táplálás okozta hiánybetegségek megakadályozására javasolt naponta más természetes eleség használata pl. szívmix fehér hal. Etetési útmutató: naponta többször amennyit az állat rövid idő alatt elfogyaszt. Tartósítószert nem tartalmaz a terrárium vizét nem zavarosítja. Mennyiség: 120ml
Jelenlegi ára: 290 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 04:43 .
Német kéztörlő lap papiradagoló műhely ,iroda stb stb eladó - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
KÉRDEZZEN AZ ELADÓTÓL. A LICITKORLÁT 95 %-RA VAN BEÁLLÍTVA
MOTTÓ : A PÉNZ TÖRVÉNYE , HA KAPOM AKKOR KEVÉS, HA ADOM AKKOR SOK.
Német kéztörlő lap papiradagoló műhelybe , vendéglátó wc , irodába , rugós leszorítású stb stb
a bele való lappapir beszerezhető a kereskedelmi forgalomban . A képen is látható állapotban eladó
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 03:26 .
J.R.R.Tolkien: Koborló és a varázsló - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
a képen látható kiváló állapotban!!!
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 02:07 .
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 02:07 .
SWAT Sondereinsatzkommando - SWAT 2 Police Quest + SWAT 3 Elite Edition RITKA PC Számítógépes játék - Jelenlegi ára: 3 2
Eladó ritka SWAT Sondereinsatzkommando / Special Forces Commando c. PC játék. A lemezek szép állapotúak! Tartalmaz egy bónusz lemezt, a Swat 2 Police Quest, Special Edition - SWAT 3 Close Quarters Battle játékokat, németül.
Személyes átvétel Kapuváron, vagy szükség esetén postázom.
Vannak még eladó játékaim, a többi hirdetésem között megtalálhatók.
Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Az aukció vége: 2021-07-28 00:55 .

Todi polcbetét keskeny nyitott 1 ajtós szekrényhez Ice Cream Cappuccino - Jelenlegi ára: 5 490 Ft
Márka:
Todi
Tömeg:
7
Várható szállítási idő:
4-6 hét
ÁFA kulcs:
27%
Todi polcbetét
A megadott ár a polcbetétre vonatkozik.
Jelenlegi ára: 5 490 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 23:49 .
30-as repcsik DUSTY sportcipő - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Kényelmes vagány fiú sportcipő.
Ne sokáig gondolkozz mert elviszi más!
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Képek mesélnek állapotáról bátran merem ajánlani.
Kérlek a mért méreteket vedd figyelembe.
Ha időd engedi nézz szét az oldalamon és ha sikerül 10. 000ft
felett vásárolnod (legalább 3db terméket) akkor az automatás vagy a postán maradós postaköltséget átvállalom.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 22:26 .
2db Super Nintendo, SNES mintájú USB kontroller 1Ft, NMÁ. - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó a képeken látható 2db Super Nintendo, SNES mintájú USB kontroller.
Tökéletesen müködnek, a Windows-on kívül kompatibilisek a Linux / Ubuntu rendszerekkel is.
Az aukció 1Ft-ról indul és nincs minimálár. A legmagasabb licit viszi!
Kérlek, nézd meg a többi termékemet is, több aukcióm 1Ft-ról indul!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 21:13 .

Ülésmagasító székre - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
2012/210117
A fix áras termékek nem alkuképesek - az árképzés a beszerzéssel és eladással kapcsolatos kiadásaim függvényében minimális árréssel történik.
Árcsökkentésről tájékoztatást olvashatsz az Ismerj+ oldalamon (a felhasználónevemre kattintva a jobb alsó sarokbanKÉRLEK, MIELÖTT KÉRDEZEL, GONDOSAN OLVASD EL A TERMÉKLEÍRÁST! KÖSZÖNÖMHA KÉRDEZEL, ÉS ÉN VÁLASZOLOK, AKKOR KÉRLEK TISZTELJ MEG AZZAL, HOGY JELZED A TOVÁBBI SZÁNDÉKAIDAT A TERMÉKKEL
Összecsukható magasító. A tálca nincs meg, a baba az asztalnál tud enni a többiekkel
FONTOS:
Vásárlás után a Vaterán keresztül értesítő levelet küldök, (Jutka46 eladó vásárlásoddal kapcsolatos üzenete: ) amelyben az utaláshoz szükséges összes adat, és az átvételi hely címe is szerepel. KÉREM FIGYELMESEN OLVASD EL A VATERÁTÓL KAPOTT MINDKÉT !!! LEVELETÉS: A licitálásoddal elfogadtad a felhasználási feltételeket. A Polgári törvénykönyv 211. § -a alapján ajánlatodhoz kötve vagy. E szerint, az általad megvett te rméket/szolgáltatást köteles vagy az eladótól átvenni! Személyes átvétel esetén garancia keretében nincs vételkényszer, amennyiben a termék a leirásnak nem felel meg (más a színe, mérete, állapota)Személyes átvétel időpont egyeztetéssel: Óbudán, az Eurocenter közelében. Idő hiányában sehová nem tudom elvinni, de szívesen postázom, ha lehetséges a mérete vagy a súlya miatt. Erről előre egyeztetni szükséges. (Postai díjról tanácsos licitálás előtt érdeklődni)Kérem a nyertes vásárlót, hogy 3 napon belül jelentkezzen, és egy héten belül vegye át a terméket, vagy utaljon. Legkésőbb a tizedik napon további figyelmeztetés, levelezgetés, telefonálgatás nélkülsemmisnek tekintem az ajánlatot, és újra eladásra bocsájtom a terméket. Kérlek tekintsd meg a többi eladó árumat is!
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 20:01 .

SAS légitársaság utazó táska ingyenes szállítás - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
SAS légitársaság utazó táska. Postaköltség az árban!
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 18:43 .
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 18:43 .
LENOVO S930 érintőpanel. - Jelenlegi ára: 3 300 Ft
A képen látható állapotú új LENOVO S930 ÉRINTŐPANEL eladó
rendeltem de nem ezt kellet volna így ez rám maradt.
Fólia még rajta van
Garanciát nem vállalok , vissza nem veszem,
----------csere NEM érdekel ---------
-----megkérek mindenkit ha figyelőbe rakod és érdekel, akkor legalább írj hozzá valamit..!!! !!!!! !!! -------------
ha érdekel a készülék , tégy ajánlatot vagy vidd kikiáltási áron vagy írj és csinálok vill. árat mert lehet utoljára hirdetem itt.
Csomagküldés a mindenkori Posta vagy Futár árak szerint vagy megegyezés szerinti küldéssel posta automatába, csomag pontra , vagy címre esetleg személyesen is
.
Jelenlegi ára: 3 300 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 17:26 .

Lg GS 290 - Jelenlegi ára: 4 200 Ft
A képen látható állapotú LG Gs 290 tipusú mobiltelefon eladó..
Kártyafüggetlen
Gyűjteményem nagy részét kénytelen vagyok eladni. mert nem férek tőlük.
rég volt használva
akku van töltő nincs...
Ha hasonló régi telefont keresel. írj nyugodtan mert könnyen lehet van amit keresel.. akár jó akár törött.
Garanciát nem vállalok , vissza nem veszem,
----------csere NEM érdekel ---------
-----megkérek mindenkit ha figyelőbe rakod és érdekel, akkor legalább írj hozzá valamit..!!! !!!!! !!! -------------
ha érdekel a készülék , tégy ajánlatot vagy vidd kikiáltási áron vagy írj és csinálok vill. árat mert lehet utoljára hirdetem itt.
Csomagküldés a mindenkori Posta vagy Futár árak szerint vagy megegyezés szerinti küldéssel posta automatába, csomag pontra , vagy címre esetleg személyesen is
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2021-07-27 16:13 .

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)