Angelica - Arthur PHILLIPS
Londonban vagyunk, az 1880-asévekben, Joseph Barton házában, ahol épp különös dolgok történnek. Mintha egy szellem kínozná Joseph és Constance négyéves kislányát, Angelicát. Egy szellem, amely akkor jelenik meg, amikor Constance enged férje vágyainak, jóllehet tudja, hogy nem volna szabad. Mert ha teherbe esik, abba belehalhat: az orvosok szerint még egy vetélést vagy szülést nem élne túl. S ezért retteg a férjétől, elutasítja közeledését, ráadásul egyre inkább megveti őt, a volt katonát, aki most kegyetlen állatkísérleteket végez egy laboratóriumban. Rögeszmésen már csak arra tud gondolni: hogyan szabadulhat a kísértettől...
A történetet, miközben az immár felnőtt Angelica egy pszichoanalitikus díványán fekszik, a férj, a feleség, a kislány és egy szelleműző volt színésznő nézőpontjából is megismerhetjük, s a sejtelmes valóságnak mindannyiszor új, egyre borzalmasabb részletei tárulnak fel.
Arthur Phillips a Budapesten játszódó Prágá-val futott be, aztán írt egy Egyiptomban játszódó regényt (melyet részben Nabokov Gyér világ című regénye ihletett), s most megint egészen új vizekre hajózott: e viktoriánus kori lélektani regény megerősíti a szerző helyét az amerikai irodalom élvonalában.
Fordítók: M. Nagy Miklós
Kiadó: Európa Kiadó
Kiadás éve: 2008
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Szekszárdi Nyomda
ISBN: 9789630786317
Kötés típusa:: kemény papír kiadói borítóban
Terjedelem: 432 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 13. 00cm, Magasság: 19. 00cm
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!
[(**123125949**)]
Jelenlegi ára: 1 050 Ft
Az aukció vége: 2021-07-30 16:01 .